Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén található, Budapesttől 200 kilométerre keleti irányban, Debrecentől 20 kilométernyire délnyugaton. Kincse a vidéknek a jó mezőgazdasági területeken, a gázmezőkön és a gyógyvízen kívül a bőséges napfény. Éves átlagban a napfényes órák száma eléri, olykor meg is haladja a kétezer órát. Hajdúszoboszló tehát Magyarország egyik legnaposabb tájegysége!

Az uralkodó szélirány északnyugati. A fürdő és parkosított környékének mikroklímája pedig gyorsítja a gyógyulást levegőjének jódos, sós páratartalmával. Az ideutazónak mindig nagy esélye van arra, hogy jó időt fogjon ki. Hiszen 30-40 csupán a téli napok száma 0 °C átlaghőmérséklettel, és 80-85 a nyári napok száma, amikor a hőmérséklet átlaga 25 °C.

A fürdőváros megközelíthetősége ideális.

A város mellett elhaladó négyes számú főközlekedési útvonal a főváros és Záhony között sok kisebb-nagyobb útvonalat kapcsol össze, jó utazási feltételeket biztosítva az autóval és más járművel érkezők számára. A korszerű hármas autópálya szintén gyorsan elérhető innen Debrecen irányában.

A helyi közlekedést a vasútállomástól a városközpontba és az üdülőnegyedbe rendszeres autóbuszjáratok és taxik biztosítják kora reggeltől késő estig.

Gyógyfürdő

A termálfürdő épülete 1999-ben teljesen megújult. A modern kétszintes épületben a gyógyászati kapacitás a duplájára nőtt. A gyógyvíz ereje és egyéb gyógytényezők együttes hatása eredményezi, hogy ezrek lelnek nálunk gyógyulásra.

A jódos, brómos, konyhasós gyógyvíz elsősorban reumatikus betegségek gyógyítására alkalmas. A gyógyfürdőben több, mint negyven féle kezelés áll a betegek rendelkezésére.

Strand

A 30 hektáros parkban elterülő strandon nyaranta százezrek nyernek felüdülést 13 medencéjében, köztük a hullám, pezsgő, gyerek és élménymedencékben.

Az igazi szenzáció azonban az úgynevezett mediterrán tengerpart, mely 6200 m2-es vízfelületével Közép-Európa legnagyobb épített medencéjének számít. A fokozatosan mélyülő, hullámzó óriásmedence a csónakázótótól gáttal van elválasztva, látványát kalózhajó, világítótorony teszik teljessé. Homokos partja és a pálmafák a tengerparti fürdőzés élményét keltik.

Aquapark

A hajdúszoboszlói strandfürdő területén található Aquapark kínálatával igazi csúszdaparadicsom: óriás-, hidro-, multicsúszda, kamikáze, fekete lyuk, őrült folyó, Big hole, Twister és Niagara teszi teljessé az élményt.

A hajdúszoboszlói Aquapark területe 2014-ben egy hektárral bővült, ahol kialakításra került egy extrém zóna új 6 csúszdával és sziklamászó fallal. A hajdúszoboszlói Aquapark extrém zónájában új izgalmas élmények várják a látogatókat. A területen 6 csúszda, a szabadesős alagút, a vízhurok, a szuperhullám, a cunami, az űrcsónak és a vízcső garantálja az extrém élményeket. A csúszdák 16 méter magas indítótoronyból indulnak, így már a csúszás előtt garantált az extrém élmény, hiszen fantasztikus a látvány ebből a magasságból.

Aqua-Palace

Az Aqua-Palace-ban a fürdőzési és sport lehetőségek mellett, tágas szauna részleg is igénybe vehető, ahol finn, infra és gőz szaunák, merülő és Kneipp medence,  bőséges masszázs kínálat és vendéglátó egységek várják a vendégeket. A komplexum egyedi szolgáltatásokat is kínál a vendégek számára, melyek közül kiemelkedik a privát fürdő és a relax szoba.

Az élményfürdő elkülönítve biztosít szórakozást a felnőttek és a gyermekek részére. Külön szint lett kialakítva a gyermekek számára, ahol a teljesség igényének megfelelően medence, csúszda, gyermekjátszó, szoptató és pelenkázó, bébi úsztató, ugra-bugra és még gyermekpihenő is rendelkezésre áll.

Elérhetőségeink

Név: T. Margit

Telefon: Viber, WhatsApp :+36 70 582-6247

E-mail: margitapartmanok@gmail.com

Ajánlatkérés